fehér húsos rizs rakottan, szószosan, füstölt sajtosan
HOZZÁVALÓK
- 2 bögre rizs
A szokásos fehér húsos rizs úgy nem mozgatta meg az ízlelőbimbóimat és bevásárlás közben jött az isteni szikra, hogy tegnap vettem spárgaszószt az Aldiban, ami amúgy hollandi szósz és ezt rá fogom tenni a rizsre, így jött az ötlet, hogy répás rizs, hús a jénaiba, rá a szósz és füstölt sajt. A szósz papírja: Az elkészítés rajta van a hátulján, 125 ml vízben kell felforralni. először megijedtem a szagától, olyan műnek tűnt, de miután kész lett és belekerült a margarin is, azt mondtam, hogy hm, de jó. Hármónknak két napra másfél bögre rizst főztem sóval, petrezselyemmel, pici piros paprikával és fele vízzel, fele zöldség lével-ha már főztem levest :D, tettem bele répát is kb. 3 darabot kockázva. Míg főtt, addig bazsalikommal, sóval megpároltam a csirkemellet. Majd kivajazott jénaiba beletettem előbb a répás rizst, majd a husit, rá a szószt és a reszelt füstölt sajtot és betoltam a sütőbe kb. 15-20 percre, míg a sajt megolvadt. Nagyon finom, ízletes lett. Mehetek a város végébe az Aldiba még iylen szószt venni :D.
Elkészítési szint: közepes
Főzési idő: 2 perc
Hány főre: 4



